Honnan jön ez a kissé bizarr mexikói szokás?

Az indián (konkrétan azték) őslakosok korántsem tulajdonítottak akkora dolgot a halálnak, mint mi itt Európában, inkább az élet szükséges velejárójának tekintették. Az európai hódítók azonban az amerikai kontinensre is elvitték a halottak napja merev felfogását.

Tipikus mexikói édesség: cukorkoponya

Mexikóban a két hagyomány találkozása szülte ezt a fura ünnepet. Katolikus szertartás szerint temetkeznek, de a sírnál cukrozott koponyákat eszegetnek és énekelnek; a guadalupe-i Szűz szobra minden lakásban a polcról figyel, de azért állítanak mellé egy kis oltárt, amit teleraknak virággal, papírmasé és cukrozott csontvázzal és süteménnyel, hogy ha netalán a szeretett halott hazalátogat, jól érezze magát.

Jelmezes lány, a háttérben halottak napi oltár Mexikóban

Így nőtte ki magát a halottak napja egy több napos ünnepséggé, ahol a gyerekek saját névre szóló cukorkoponyát kapnak (calaveritas), a városban tűzijátékok puffognak, az emberek csontvázakkal lepik meg a családot (persze szigorúan cukorból) és tequilát visznek a sírhoz a halott nagybácsinak, a színházakban pedig a Kaszás a főszereplő a színdarabokban e pár nap alatt.

Fincsi csontvázak

Egyszer nagyon kíváncsi lennék, milyen élőben ez a fajta halottak napja, főleg, mióta láttam a Frida című filmet, ahol egy jelenet erejéig megmutatják az énekszótól hangos, füstölőtől illatozó temetőt.

Frida Kahlo és Diego Rivera “csontvázas változata”

Te hogy vagy ezzel? Túl bizarr, vagy szívesen megnéznéd élőben a halál örömünnepét?