Mint oly sok más, gyakorlatilag a rum is Kolumbusz Kristófnak köszönhető. A nagy felfedező volt az, aki második, óceánt átszelő útja során vitt magával egy kis cukornádat Kubába a Kanári-szigetekről, próba szerencse megfontolásból.

Nos, a növény betelepítése annyira jól sikerült, hogy a rövid időn belül kinevelt hatalmas cukornád ültetvényeket az indián őslakosok már képtelenek voltak művelni, ezért Afrikából hoztak fekete rabszolgákat a szigetre. A rabszolgák közt elterjedt volt a yuccából és kukoricából erjesztett alkoholos ital fogyasztása, amit “guarapo”-nak hívtak. Mígnem egy szép napon valakinek eszébe jutott, hogy ha már itt szakad meg a cukornád ültetvényen, akár a cukornád levét is megerjeszthetné. Ebből ered ez az erős pálinka, amit ma rumnak hívunk.

Áttetszősége és kellemes illata miatt az ital hamar elterjedt, egyre többet finomítottak az erjesztési eljáráson, míg végül az lett belőle, amit ma ismerünk (vagyis ti ismertek 🙂 ). Igazi nemzeti itallá azonban csak a XIX. században vált, amikor néhány élelmes és vállalkozó szellemű kubai rum lepárlót létesített. Már akkor megszületett például a Bacardi, a Havana Club és a Matusalén márka. A Bacardi vált a XIX. század legnagyobb rum exportőrévé, mely titulusát még a XX. század első felében is megőrizte. Azonban a történelem ismét megmutatta magát: a kubai forradalom diadala és az újonnan alakuló “kormány” több intézkedése közül az egyik a magánkézben lévő nagyvállalatok államosítása volt. Bacardiék emigráltak, de külföldön, autentikus alapanyag híján, nem sikerült reprodukálni a kubai rum jellegzetes aromáját.

Mivel a legnagyobb kubai rumgyár kicsit szétesett, igyekeztek betölteni az így keletkezett űrt. A Havana Club nevű márkát élesztették újjá, és sikerült hozzá egy francia exportőrt is találni, mely jelenleg a márka világszerte megvalósuló terjesztéséért felel. Sokáig monopol helyzetben volt, mára már felnőttek hozzá az olyan, szintén eredeti kubai márkák is, mint a Mulata, a Caney, az Arecha, a Legendario, a Varadero és a Santero.

A rumnak azért hátulütői is vannak. A kubaiak a legnagyobb rumfogyasztók a világon, évente majd’ 5 litert isznak belőle, ezzel ők a hatodik nemzet, mely a legtöbb márkás italt fogyasztja (a vodkazabáló volt szovjet államok után).  Ez természetesen per főre vonatkozik, és a teljes lakosságra vetítve, úgyhogy ennél egy “aktív” rumfogyasztó jóval többet iszik. A nagy hazai márkák egyes italai akár egy kubai havi átlagbérének a felébe is kerülhetnek palackonként, ezért a szegényebb rétegek körében a kevésbé minőségi italok az elterjedtek.  Az alkoholizmus ijesztő mértékű terjedésére már a vezetés is felfigyelt, és anonim klubokkal igyekeznek segíteni a kubaiak kigyógyulását. Sajnos azonban az országban nagyobb a szegénység, mint ahogyan gondoljuk. Egy cikk kommentelője szerint Kubában ez a mondás járja: “Aquí para vivir hay que estar loco o borracho y yo loco no soy.” Azaz: Hogy itt élj, vagy bolondnak, vagy részegnek kell lenned, én pedig nem vagyok bolond.

Forrás:

http://www.martinoticias.com/content/article/23619.html